"A múltat csodáljuk, a jövőt áhítjuk, s a jelent elveszítjük."
-antik görög bölcselet-

AZ EMBER

Az ember megszületik és csak a jelen, a most, a pillanat létezik számára.

MEGSZÜLETETT S CSAK AZT ÉRZI, HOGY MOST VAN.. Eszik, alszik, akar, sír, ha nem kapja meg és nevet, ha sikerül.

Azután az ember-gyermek elkezd eszmélni.

FÉLNI KEZD, MERT MEGPILLANTJA A JÖVŐT.. Félti a jövőjét. Tervez, vigyáz, átgondol, megfontol. Fél, sír és nevet.

Azután az embernek családja lesz és

ELKEZDI MÁSOK JÖVŐJÉT FÉLTENI, MERT MEPILLANTJA A MÚLTAT: óv, vigyáz, őriz. Nem sír többé, másokért él. Magot vet, locsolgat, metsz s ápol, alakít.

Majd végül az idős ember felébred és rájön, hogy a sok féltés, tervezgetés között, mind kicsúszott kezéből a most s már nem félt többé semmit.

Rájön, hogy mindvégig elvesztette a mát s a pillanatot. Élete a folyamatosan a mindig szebb jövő felé való mohó vágyakozással telt. A JELENEBEN ÉL, MERT MEGTANULTA A MÚLTAT. KÍVÜLRŐL LÁTJA MÁR ÖNMAGÁT.

Innentől kezdve már csak a mostnak él. Ha eszik, minden falatot jól megrág, nem siet. Ha iszik, érzi, ahogy a korty víz átjárja s hűsíti s eggyé lesz vele. Ha szeret, akkor és ott szeret, ahol s amikor a Jóisten megajándékozza ezzel az érzéssel. Nem mohó, de nem is halogat. Elfogad s örül. Ha alkot, átadja az irányítást a Teremtőnek. Nem akar alkotni, csak közvetít. Hagyja magát röpiszteni, mint a tollpihe a szélben.

Ha meghal, azt is nyugalommal s ünnepélyesen s boldogan teszi. A felébredt idős ember tehát művésszé válik. Az élete művészévé.

AZ ALKOTÓ EMBER

Az alkotó ember csak akkor tud alkotni, ha a pillanat és az ihletett pillanat szentségét megérzi, komolyan veszi s egész életében ennek rendeli alá magát. Megéli-átéli a most-ot. Nem halogat, mert az idő-kerék forog, A HALOGATÁS HALÁLT, A MEGÉLÉS PEDIG ÉLETET, SZÜLETÉST JELENT. Így születnek az alkotások. A halhatatlan művészet (nevezzük halhatatlannak a biofil-művészetet, mely az életigenlésen alapul) másokat is arra késztet, hogy akár a múltbéli alkotásokból merítve erőt, ihletett pillanatokban alkossanak. Adhatja az alkotás parazsát a szerelem, vagy a szerelem utáni vágy, a Teremtő, vagy a teremtett világ csodálata, mindegy. A művész a vágyakozást is meg kell élje, akkor és ott, hiszen csak akkor tudja alakítani-leképezni. Ezért a művész megéli a jelent, vagyis beleél, beleéli magát a szent pillanatba. Ha szenved, jobban szenved, ha vágyakozik, szinte elég a vágyban, ha örül, jobban örül, szinte szárnyakon repül s ha szeret, szenvedélyesebben szeret. Feloldódik a létben. Az alkotó embernek tehát hamarabb kell átesni az élet előbb leírt fázisain, ahhoz, hogy alkotóvá váljék, de az a legjobb, ha rögtön az idős-ember-fázisban születik.

Gábor Emese

2014.01.20.