Hullnak a cseppek
Mint megtört
Kristálypoharak a légben.
Becsapódva ezer darabra
Esnek szét a szikrázó fényben.
Olvadnak földbe,
Válnak ismét eggyé vele,
Hogy újra felszívhassa őket
A Nap melege.

Vagy jég börtönébe zárva
Ülhessenek
Évmilliók idejére.
Mint fagyott csillagok
Hol megállt az idő,
De belsejükből egyszer
Új rügyecske nő.

Mikor?
Talán hamar?
Talán soká?
Talán soha.
Talán; talány,
S gondolni rá oly ostoba
Talán addigra
Mi is ezer darabra
Hullunk szerteszét
S cseppek leszünk,
Ha létezünk.

S Te hol leszel?
Melyik óceán otthonod?
S Ti hol lesztek,
Kiket úgy megszerettem itt
Mellettem,
Vagy messze? Más vizekben?
Jégbe fagyva?
Vagy együtt alkotunk új életet?
Az emlékeimben ott lesztek.
Tudom. Annyi bizonyos-
Ebből nem engedek!!!
S ez nem lehet : talán!!!

Emlékező könnycseppek egyszer
Egy tócsába gyűlnek.
S hol vannak Krisztus könnyei,
Melyek a földre hulltak értünk?
Bennünk, ezer darabban, szerteszét...
én azt hiszem,
HISZEK