A VONAT

Tanárember volt, magyar-latin szakos. Új állást ajánlottak fel neki egy másik városban. Örömét mindig leplezte, nem mutatta ki, pedig nagy dolog volt ez. Az egész családja, felesége és leányai is biztonságos helyre kerülhetnek, hisz háború van, nehéz állást kapni. Borongós ködös november volt. Délután 5-kor indult a vonat a kis állomásról. Jó korán összecsomagolt a fekete nagybőröndbe, vasalt ruhát, uzsonnát készített asszonya. Nem szeretett késni, így hát negyed órával korábban érkezett a peronra. Keménykalapja nem jelentett elég védelmet az eső ellen, ezért nagy fekete denevérszárnyú ernyőjét is kinyitotta. Sötétedett. Lilásszürke foszlott árnyak játékában egyedül várt az állomáson. Egy kovácsoltvas gázlámpa világította meg a kövezetet. Fénye imbolygott a kis lökésszerű levegőmozgásoktól. Rápillantott az órájára. Még 5 perc, konstatálta és elmerengett a kövér esőcseppeken, ahogy valószínűtlenül potyognak ide vagy oda a 2 cm magas állóvízbe, amely körülvette. Próbálta kitalálni, vajon hová esik a következő? Néha sikerült, néha nem. Hirtelen mintha valami erő, valami ősenergia- aminek nem lehetett ellenállni- , valami szivárványszínű fénycsóva a földhöz tapasztotta volna. Lábai a földbe gyökereztek. Nem tudott mozdulni, ha egyáltalán ő volt az, vagy ha egyáltalán ott volt még a ruhájában, bőrében. Mereven állt, jobb kezében az előreváltott jegyet szorongatva, mellette a fekete bőrönd. Állt és nézett, nem látott csak érezte, valahol távol van most. Átvették az irányítást és ez így jó. Nem ellenkezett, átadta magát a saját kollektív intuíciónak. Fütyült a vonat, majd lassult a zakatolás, nyikorgott még, sokan leszálltak. A kalauz intett és már indult is tovább. Ő pedig állt, mint egy cövek. Lökdösődő tömeg hömpölygött el mellette, majd minden ismerősen üres lett. Már csak a gyorsuló zakatolást hallotta és a darabos, majd egybefolyó sárga csíkot látta. Az ablakokat, amint elúsznak. ..és valami távoli dorombolásra ébredt. Megijedt. Kiöntötte nadrághajtókájából az összegyűlt esővizet és elindult haza. Este volt már. Sárga fény pislákolt még a meleg szobában, amikor benyitott. Felesége ijedten sietett elé.

-Mi történt? Valami baj van?

-Földbe gyökerezett a lábam, válaszolta.

Soha nem volt bőbeszédű ember.

-Talán Isten is úgy akarta, talán nem is neked való az az állás. Simította meg vigasztalón az asszony.

- Talán. Válaszolta.

Másnap a postás friss újsággal érkezett. A lucskot felszárította a szél és a Nap is bújócskát játszott a felhőkkel. Az újságban ez állt:Sopron mellett a délután 5 órás gyorsvonat kisiklott. A baleset oka még nem tisztázott. Öt kocsiból három teljesen felborult, ezekben az összes utas meghalt.

Harmadnap gyászjelentés érkezett: a legjobb barátjáé, aki a vonaton ült a bizonyos három kocsi egyikében. Dédapának szokása volt végigsétálni a kocsikat, hátha valaki ismerősre akad, hiszen kicsi a világ és nincsenek véletlenek.